Az biztos, hogy a Cradle nem egy egyszerű csapat. Többször hasalt és ívelt a mennybe a banda, mint bárki más az elmúlt tíz évben Európában. Párszor már rebesgették halálhírüket, aztán mindig erősebben és erősebben tértek vissza. A kezdeti black/gothic hatásokat levetkőzve mára a társulat extrém vokálokkal társított, szintivel dúsított heavy metalt játszik és népszerűbbek, mint valaha. Sokak szerint túlságosan is. Mindenesetre Paul Allender gitáros kézséggel válaszolt kérdéseimre, a jelenről és a kezdetekről egyaránt.
 |
| - Adódik az első kérdés: milyen a Nymphetamine fogadtatása, milyen visszajelzéseket kaptatok?
- Nagyon jókat. Sőt, sokkal jobbakat, mint vártuk; az album is jobban fogy, mint korábban gondoltuk. Nem mintha ez sokat számítana.
- Azért stílusában eltér az előzőektől, több benne a klasszikus metal elem. Ez mennyire volt tudatos váltás?
- Egyáltalán nem. Sosem tervezünk előre lemezt. Amikor írunk, csak arra figyelünk, hogy mindent kiadjunk magunkból és tetsszen nekünk. Az nagyon jó, hogy ennyi embernek tetszik. Többek között Grammy-díjra is jelöltek minket, ami szintén jó. Szóval nagyon jól fogy ez a lemez, jobban, mint az eddigiek együttvéve.
- Ezt az USA-ra érted?
- Nem, világszerte, de az USA-ban főleg. Az amerikaiak nagyon ráharaptak, veszik, mint a cukrot. Biztos az is számít, hogy sokat játszunk most már ott is. A Roadrunner kegyetlenül megtolta a promóciót, nagyon nagy energiával állt az anyag mögött. Ez sokat számított, nagyon örülünk, hogy így alakult.
- Amennyire észrevettem, ezúttal jobban törekedtetek a különálló dalokra, nincsen összefüggő dalhalmaz és történet.
- Igen, de például a Damnation konceptalbum volt. Bármikor tudunk csinálni még egyet, eddig is volt már pár. Viszont nem akartunk vele vesződni. Roppant sok munka összerakni egy koncept anyagot tökéletesen, minden részletet a helyére téve. Szóval most csak jó dalokat akartunk írni.
- Viszont a konceptanyagaitokkal ellentétben, ahol egy történetet vittetek végig, most sok kis történet követi egymást. Például az Absynthe with Faust is egy zongorás átvezetővel indít, mintha introként átfolyna az előző dalból.
- Ez egy érdekes kérdés. Zeneileg követhetik egymást a dalok úgy, hogy illeszkedjenek hangnemben, de csomó banda azzal küszködik, hogy eltalálja a jó sorrendet. Mi meg eléggé szerencsések vagyunk, sosem gondolkozunk a végső sorrenden, mert kialakul. Általában jól :) Örülök annak, hogy ezzel nincs problémánk.
- Talán azért is, mert sok változás után az utóbbi időben azért eléggé szilárd a csapatotok, nem?
- Minden bizonnyal, ez biztos sokat számít.
 |
| - De mindenhol azt hallani, hogy a Cradle és Dimmu által tartott tempót nem lehet bírni sokáig, öt év alatt szinte az egész zenekar megváltozik. Hogyan tudtok így dolgozni, egyáltalán, milyen a közös munka egy ilyen szintű csapatnál? Először is ott van Adrian (Adrian Erlandsson - dobos, ex-At The Gates, ex-The Haunted), aki svéd. Veletek lakik Angliában?
- Persze, átköltözött. Mindannyian ugyanott, egy vidéken élünk. Én Colchesterben, ez Dél-Anglia. Ipswichben próbálunk, ami kb. 20 percnyire van autóval. A banda többi tagja pedig Ipswichben lakik. Szóval órákat tudunk próbálni, meg mindenki közel van a többiekhez. Így ha van valami ötlet, csak emelnem kell a telefont és össze is ülünk valakinél. Vagy mailen átküldöm, meg van egy szerverünk is, oda is pakolunk fel dolgokat, hogy mindenki tudjon dolgozni az ötletekkel. Ez nagyon jól működik.
A felállásban pedig nagy változás évek óta nem történt. Dave (Dave Pybus - bőgős, ex-Anathema) eltávot kért magának erről a turnéról, mert összejöttek a dolgai és időre volt szüksége. Most beugrott a helyére más és majd a következő turnén már megint ő jön velünk.
- Mondjuk ezzel semmi probléma nincs, ez mindenkivel megeshet.
- Persze, ez teljesen más helyzet, mint amikor egyik napról a másikra kiszáll a fél banda személyes okokra hivatkozva (Paul a From The Cradle To Enslave EP után történtekre utalt - a szerk.). Akkor biztos, hogy nem személyes okról van szó. Ezért is gondoltuk, hogy jobb, ha időt adunk Dave-nek. Szóval rajta múlik, hogy akar-e játszani nálunk, az ő döntése (még tag - a szerk.).
- Menjünk vissza egy kicsit az időben, mondjuk egy bő tíz évvel. Akkor készítettétek a The Principle of Evil Made Flesh lemezt. Mai fejjel mi róla a véleményed, hogyan látod az akkori csapatot?
- Az első Cradle lemezt? Hú, jó pár éve hallgattam utoljára. Nagyon jó emlékeim vannak arról az időszakról. Amikor felvettük, egy lakást béreltünk a bandával, együtt laktunk. Rengeteget szívtunk és ittunk, meg Drakula és Frankenstein sorozatokat néztünk, de letekertük a tévé hangját és beraktunk valami Cradle anyagot. Tökéletesen illett a képekhez :) Csodás volt, főleg amikor szétittuk magunkat :)
Telefonos interjúkat úgy adtunk, hogy mikrofonba válaszoltunk, amit rákötöttünk egy pitch shifterre, amit iszonyatosan mélyre tekertünk. Szóval, amikor a srác hívott, csak egy irtózatosan mély hang válaszolt neki, nagyon beszartak páran. Aztán amikor pár újságíró feljött a lakásunkra, teleaggattuk denevérekkel és gyertyákkal, nagyon vészesen nézett ki a kéró.
- Most már értem, honnan jött a Total Fucking Armageddon név a demótokhoz.
- Jaja, nem véletlen :)
- Nem tudom pontosan, hogy töltötted a Cradle nélküli éveket, csak annyit, hogy a The Blood Divine-ban is játszottál.
- Igen, azt is szerettem. Az egy rockos, stoneres zene volt. Az első anyag nagyon jó volt. A másodikon viszont Darren (Darren Whyte - énekes, ex-Anathema, Dreambreed) és Ben (Ben Ryan - billentyűs, ex-Cradle Of Filth) is elkezdett kísérletezni, amit nem kellett volna. Darren olyan hajlításokkal próbálkozott, ami egyszerűen gáz. Ben pedig ráállt a Hammondra, amit különösen utálok. Mindenhol Hammond szólt. Amikor felvettük azt az anyagot és meghallgattuk a kocsimban, a gitárok és dob abszolút rendben volt. Ahogy bejött az ének és a szinti, mintha egy másik banda játszott volna. Egyáltalán nem tetszett, komolyan.
Aztán a Primary Slaveben játszottam. Ez akkortájt volt, amikor a Strapping Young Lad kiadta az első lemezét. Akkortájt sok banda kezdett samplerekkel dolgozni. Szóval a zenénkben volt némi Fear Factory, Strapping Young Lad hatás, de rengeteg blastbeattel és hardcore technos mintákkal dolgoztunk. Nagyon intenzív volt. Pont lemezkiadásról beszéltünk az Invisible Noise angol kiadóval, amikor egy nappal a szerződés aláírása előtt felhívott Dani. Épp dolgoztam, amikor hívott. Egyből kérdezte, hogy van-e kedvem újra a Cradle-ben játszani. Már négy éve nem volt semmi kapcsolatom a srácokkal, senkivel sem beszéltem azóta. De volt egy bandám. Robin (Robin Graves - bőgős, ex-Cradle Of Filth), az akkori basszeros azt hallotta a Primary Slave lemezt, és nagyon tetszett neki. Ő is azt mondta, hogy most visszamehetek a Cradle-be, de ha esetleg nem, akkor megérti, mert a Primary Slave zseniális. Fogalmam sem volt, mit tegyek. Volt három hónapom eldönteni, mi legyen. Aztán persze itt vagyok, már 1999 decembere óta.
 |
| - Mekkora szereped volt az azóta kiadott három album anyagában? Mennyire vettél részt a dalírásban? Ugyanis ha radikálisan nem is, de mindig változtattok a stíluson.
- Nos, a Midiannál háttérben voltam, nem is akartam nagyon letámadni őket, mivel eléggé másban utaztam a Primary Slaveben. Hozzá akartam szokni a csapat munkastílusához. Ugyanis ott nagyon pontos, húzós ritmusjátékra volt szükség, de a Cradlenél inkább a dallamokon volt a hangsúly. Aztán próbáltam az eltanult dolgokat beilleszteni.
A Damnation előtt pedig Gyan lépett ki, akkor már többet tudtam megvalósítani az ötleteimből. Viszont a Nymphetamine felvétele előtt beszéltem a többiekkel, hogy a gitároknak előrébb kéne kerülniük. Végül is nem szimfonikus metal vagyunk, nem is goth banda, hogy végig a szinti vigye a prímet, mi metal banda vagyunk és egy metal bandában a gitároknak le kell tépniük az arcodat. Előtérben kell lenniük. Mi heavy metal banda vagyunk, a fenébe is. Tegyünk bele még egy kis húzást és egyből előjön a Cradle hangzás.
Szerintem ez most egy fordulópont a csapat számára. A gitárok előtérben vannak és most vagyunk a legnépszerűbbek. Persze, nem csak a gyorsaság számít, hanem a jó tempók és ritmusok, a dzsi-dzsik. Lehessen érezni, hogy ott vannak a metal, black metal hatások is, de mindenek előtt legyen húzása a témának, másszon az arcodba. Nagyon sok thrash és punk hatás is benne van, rengeteg stílus, pont ezt szeretem a mostani Cradleben.
- Azzal hogy visszavettetek a billentyűből, egyből miértje is lett, ha használva van, nem?
- Pontosan. Sosem írunk ok nélkül részeket, témákat. Még ha csak pár hang a szinti, vagy csak egy sima kórus, akkor is szerepe van az adott résznél. Persze kell szinti is, mert attól leszünk mi. Egy dalból minden lehetséges részt ki szeretnénk domborítani. Magunknak írjuk a zenét, nem a rajongóknak vagy a kiadónak. Hiába próbál bárki beleszólni, nem megy.
- Utolsó kérdésként: hogy látod a mostani brit undergroundot, a régebbi évekhez képest? Korábban óriási átfonódások voltak. Most mi a helyzet?
- Hát igen, nem is tudok kit említeni, mert az igazi underground 1994-95 körül volt. Akkor minden sarkon új és eredeti csapat jött, mindenki turnézott. Például ott az Anathema, vagy a My Dying Bride, akikkel szintén turnén ismerkedtünk meg. De most nincs semmi ilyesmi, eléggé halott a helyzet. Szomorú, de ez van |
AJÁNLOM AZ OLDALT
