NARGAROTH

A német Nargaroth a No Colours Records egyik legjobb zenekara, de meglehetősen nehéz volt megkörnyékezni, hiszen címét nem adta közre és annak ellenére, hogy lassan 10 éve létezik már, nem hiszem, hogy sokan hallottak már róla. Zenéje viszont annál érdekesebb, nem beszélve Kanwulf életfelfogásáról, amellyel nyilván nem kötelező egyetérteni (én sem teszem azt), de bizonyos gondolatokat érdemes megszívlelni. Nem szaporítom tovább a szót, vágjunk inkább a közepébe.

  - A Nargaroth nem túlságosan ismert név Magyarországon, noha már 10 éve létezik. Körvonalaznád a Nargaroth történetét?

- Mielőtt elindítottam a Nargaroth-ot, sokáig írtam különféle lírai stílusokban. Úgy tűnt, hogy mélyebb tartalom húzódott meg bennük, de a versek érzelmi oldala – melyek nagyon fontosak voltak nekem – nagyon zavarosak voltak. Akik elolvasták, képesek voltak felfogni a tartalmát, de nem voltak tudatában annak, hogy ez kölcsönhatásban állt a tapasztalt érzelmekkel. Nem akartam, hogy a zenémet művészi úton szerkesszem meg, mert a zene, amely már létezett nem ébresztett bennem mélyebb érzelmeket. Még az olyan jól ismert bandák sem, mint a Venom vagy a Bathory jelentettek semmit sem számomra. Nekem úgy tűnt, mintha néhány pofa sör után rakták volna össze őket és sem az énekhang sem a zene maga nem tudta nekem megadni az erőt és a gyűlöletet, amire szükségem volt. Ez a speed, a thrash és más metal zenékre is igaz volt. Mindenesetre elkezdtem a verseimet egy más dimenzióba átültetni azzal, hogy egy régi torzított basszusgitáron kezdtem játszani és mellette üvöltöttem illetve sikítottam a szövegeket attól függően, hogy milyen érzelmi állapotban voltam éppen. Végül ennél a zenei iránynál maradtam és a korábban zavarodott elmém jóváhagyásával megalapítottam a Nargaroth-ot. Az ok, amiért a black metalt választottam a megnyilatkozásom módjává nem annak puszta létezése volt. Ez egy absztrakt és agresszív szerkezet volt, amely nyílt volt az erős érzelmek irányában. A ’90-es évek első zenészei nem csak úgy poénból kezdtek el játszani. Ha ezt tiszteletként szeretnéd értelmezni, akkor tudd, hogy a Satyricon és az Emperor idiótáira ez nem vonatkozik, mivel már az akkori kifejezéstelen produkciójuk az idegeimre ment. Nem azért érzem ezt az antipátiát, mert nem tisztelem a zenei erényeiket. A valódi oka az, hogy csak a Graveland és a Burzum jelent nekem sokat, mert két olyan extrémitást fejeznek ki, ahol tényleg szabadon elengedhetem az érzelmeimet. Csak akkor jelent nekem sokat egy zenekar, ha át tudom élni a zenéjét, eufóriába csöppenhetek általa és elfog az őrület a hallgatása közben. Csak az ilyen zene tesz érzékennyé és csak ez tart életben. Az olyan zenék, melyek csak úgy elmennek mellettem vagy egyszerűen csak szépek, nem érintik meg a szívem. Ez az amiért más bandák nem jelentenek semmit sem számomra. Ők bizonyára olyan zenét játszanak, amelyek nem rosszak, de az ilyen zene nem képes áthatolni rajtam. Ez az én életem, melyhez én döntöm el, hogy szükségem van-e valamire vagy sem.

- Tavaly februárban jött ki az első Nargaroth album Herbstleyd címmel. Az ezen szereplő dalok már nem frissek, hiszen például a Herbstleyd, a Karmageddon és a Des alten Kriegers Seelenruh már 1989-ben megvoltak. Miért adtad ki most őket?

- A Herbstleyd nem az első lemez, hanem a második. Az első az 1991-ben kelt Orke lemez volt, amit a No Colours valószínűleg az idén fog kiadni. Tehát, miután megismertem Steffent, sokat beszélgettünk a zenéről és a Nargaroth-ról. Néhány anyagomat meg is akarta hallgatni. Nagyon meglepődött a dalok hallatán és azt mondta, hogy nagyon tetszettek neki. Azt is megkérdezte, hogy nem akarom-e felvenni a dalokat egy CD-re, de nem tetszett az ötlet, mert utáltam a modern scene-t. Semmi köze sincs az 1991-1994 közötti időhöz. Így nem rögzítettem semmiféle anyagot 1993 után, mert nem akartam hozzájárulni a black metal meggyilkolásához, mint az összes többi söpredék, amelyek 1994 után alakultak! De a No Colours újra és újra megkért, így beleegyeztem volna abba, hogy újra kiadják őket egy kazettán a régi underground számára, viszont ők csak azért is CD-t akartak. Szóval álmatlan éjszakák alatt többször újra és újra átgondoltam a dolgot, mert talán így változtatni tudok valamit és talán el tudom érni a régi underground néhány tagját. Talán vissza tudom adni a régi idők hangulatát a hallgatóimnak… Így hát igent mondtam a No Coloursnek és felvettem a dalokat és valamit megváltozattam a német black metal scene-ben valamint a rajongók fejében.  Az interjúban a modern scene tagjai és az összes olyan köcsög iránti gyűlöletemről nyilatkoztam, akik megölték a black metalt az ostoba kiadványaikkal. Az igaz black metal néhány régi harcosa és én lementünk néhány értéktelen banda próbatermébe néhány shotgunnal és minden anyagukat elpusztítottuk majd összevertük őket. Ezért persze meggyűltek a problémáink a rendőrséggel valamint azóta az összes nagyobb magazin és fanzine bojkottál bennünket. De ez nem túlságosan érdekel, mert nem adok több interjút Németországban! Az összes interjúm és mindaz, amit tettem egy csomó ember fejében megindított egy gonosz vihart. Képesek voltak ismét érezni az 1991-1994 közötti black metal régi és szeretett idejét. Ezért tehát helyes volt kiadni a dalokat…

- 1993-ban demó formájában megjelent már ez az album. Információim szerint 2 hét alatt mind a 250 példány elfogyott…

- Igen, két hét alatt az összes elkelt. Szerettem volna még több szalagot készíteni, de nem akartam túl híressé vagy túl naggyá válni a scene-ben, hiszen senki nem tudja, mennyire változtatja meg életét, ha híressé válik. Mellesleg nem akartam emberekkel kapcsolatba kerülni, lévén hogy utálom őket.

- Olyan magányosságot érzek a zenédből, mint amilyen a Burzum lemezein hallható. A magányosság a legfontosabb tényező a lelkivilágodban?

- Ó igen! Csak akkor érzem saját hatalmamat, ha egyedül vagyok. Ha egy másvalakivel vagyok egy szobában, aggresszívvá válok. Meztelenül futok az erdőben, lefekszem a földre és érzem, ahogy lélegzik. Az a gond, hogy a mai világban csaknem lehetetlen egyedül lenni. Túl sok ember létezik és túl sok van Németországban. Elég kevés olyan hely van, ahol nincs ember. Kanada vagy Norvégia talán jó lenne az egyedülléthez. Ott, ahol az erdők mélyek és mizantrópok. Egész életemben egyedül voltam és azt gondolom, hogy nem tudom ezt már megváltoztatni. Néha nehéz így élni, mert néha szükség van valakire, akivel beszélhetek, hogy új ötleteket szerezhessek az élethez. De nem akarlak untatni személyes problémáimmal…

- Úgy tudom, hogy a ’90-es évek első felében kapcsolatban voltál Varg Vikernesszel. Él még ez a kapcsolat? A politikai nézeteivel is egyetértesz?

- Nem. Ez a kapcsolat már nem él. Néhány vonása az ideológiájának jó, de nekem is megvan a saját életmódom és megvannak a saját gondolataim, nem akarok más törvényeket! Megvannak a sajátjaim! Úgy gondolom, hogy Varg is hasonlóképp teszi a dolgát. Így tehát jobb volt megszakítani a kapcsolatot. Képtelenek voltunk „együtt élni”, remélem tudod, mire gondolok.

- Hogy fogadtad annak idején Euronymous halálát?

- Euronymous halála nem érintett nehezen, nem túl sokat jelentett számomra. Viszont tudom, hogy sokat tett a black metal második generációjáért (1991-1994). Ebből a szempontból kiérdemli a tiszteletemet, de nem túl sokat!! Sokkal nehezebben érintett Dead halála a Mayhemből. Kapcsolatban voltam vele, rendes fickó volt, igazán kedveltem őt. Halála még mindig felborzolja érzelmeimet!

- Hogy tetszett a legutóbbi Burzum album?

Az új Burzum dalok jók, ahogy most készíti őket, de jobban szeretem a régieket. „Gyűlölöm” őt azért, mert azt mondta egy interjúban, hogy a régi dalai és rajongói szarok. Viszont az új Varg nem érdekel. Csak a régi Count Grischnackh-ra tudok gondolni!

- Már régóta benne vagy a német black metal scene-ben. Szívesen emlékszel még vissza a régi időkre?

- Mindig. Annak a kornak adtam szívemet, és a régi ’91-’94 közötti idők hangulatával fogok meghalni! Nagyon fáj látni az új k***a vonalat. Black metal rajongóként élni 1995 óta mostanáig nagyon nehéz volt. Sokat tettünk a black metal gyilkolása ellen, de sajnos kevesen voltunk, ezért törekvésünk megbukott! B****a meg az összes áruló, aki megölte ezt a kultuszt! Aaarrggh…

- Eddig miért nem jelentettél meg stúdióalbumot?

- Ez nem pontos! 1991-ben jelentettem meg az Orke albumot vinylen, ami 300 példányra volt korlátozva. Viszont „beteg” vagyok. Néha ámokfutást rendezek és ilyenkor egy csomó dolgot elpusztítok, kárt teszek magamban vagy másokban. 1991-ben megöltem egy fickót, amint egy dalt adtam elő gyűlölettel telve. Belevágtam a késem a nyakába. Egy másik ámokfutásom alkalmával az Orke vinylek több, mint felét elégettem. Másnap láttam, mit tettem és mindenféle „szart” mondtam, de abban a pillanatban, mikor ezt tettem, nem tudtam irányítani magam. Néha telve vagyok gyűlölettel és dühvel, amit ki kell engednem magamból…

- Mit jelent a Herbstleyd kifejezés? Mikor lesz új hallgatnivaló?

- A Herbstleyd őszi szenvedést jelent. Ónémet stílusban írtam. Nem fogom most elmagyarázni a dalszövegeimet, inkább elküldöm neked az interjú mellé. Gondolkodj el rajta és engedd szabadon a fantáziádat és értelmezd magad őket. Ez bármely szónál többet mond. Talán így más érzéseket kelt benned, mint bennem…? A No Colours kiadja majd az Orkét és rögzítek majd egy dedikációs albumot, amelyen majd néhány régi black metal arcra fogok majd emlékezni.

- Chaaron gitárossal együtt vagy még? Milyen kapcsolataid voltak a vendégmuzsikusaiddal?

- Chaaron és én egy kis lakásban élünk együtt. Nagyon szegények vagyunk. Ez és a zene tart össze bennünket. Már 1992 óta ismerjük egymást. Ő az egyetlen, akit tisztelek a Nargaroth-ban nyújtott élő produkciójáért. Mindig ott van a Nargaroth fellépésein! Mindenki mást gyűlölök és kirúgtam őket a Nargaroth-ból, mert nem volt hozzá megfelelő szellemiségük. Ők egész egyszerűen utánoztak engem. B****k meg! Így hát valahányszor játszottam élőben, mindig más volt a felállás.

- A Herbstleyd megjelenését követték koncertek? Szereted a színpadon állva előadni a dalaid?

- Adtam néhány koncertet, amelyek nagyon jók lettek. Az emberek teljesen megőrültek a Nargaroth koncerteken. Néhányan az öklükkel verték a saját fejüket, néhányan pedig felvágták az ereiket. Mindegyikőjük azt mondta, hogy Nargaroth gyűlölet a színpadon és ez a gyűlölet beáramlik a testükbe és az őrület teremtményeit kelti élletre bennük. Olyan volt, mintha démonok szállták volna meg őket… Óriási élmény volt, de a Nargaroth meg fog szűnni létezni az idén vagy jövőre. Nem adok több koncertet, bár valamikor lesz még egy búcsúkoncert, ami – erre mérget vehetsz – halálos lesz…

- Teljes értékű zenekarnak tekinted a Nargaroth-ot? Mi van Nosferatuval?

- A Nargaroth egy szólóproject! Nosferatu vlt az egyetlen barátom az életemben, de felakasztotta magát. Tagja volt a Nargaroth-nak. Soha nem találtam azután még egy hozzá hasonló fickót és most már nem is akarok… Többet nem mondok róla!

- Más zenekarokkal is tartod a kapcsolatot? Szerinted Németországban melyek az említésre méltó zenekarok?

- Nincs kapcsolatom más bandákkal. Vannak, akik kapcsolatba akarnak lépni velem, de észre sem veszem őket. Németországban nincs olyan zenekar, amelyről érdemes lenne beszélni! Az összes hülye csak a hírnevet és a presztízst hajszolja. Semmi közük a régi időkhöz. A régi bandák már nem léteznek és halott dolgokról nem kellene beszélnünk. Hadd pihenjenek az emlékezetünkben.

- Zárásként mit mondanál még el?

- El akarom mondani az összes olyan embernek, akik ezt a zenét többre tartják serdülőkoruk egy fejezeténél, hogy soha nem szabad elfelejteniük a régi időket és mindig tiszteljék az emlékeiket erről a zenéről. Sokakat egy csomó érzelem fűz a black metalhoz, de vannak, akik már csak szívesen emlékeznek rá. Sőt, vannak, akiket átformált, másoknak ez volt az egyetlen kapaszkodó a magányosságukban. Vannak, akik feltették rá az életüket! Most mindannyiuknak ki kell egyenlíteni a számlát, ami annyit tesz, hogy nem szabad elfelejteniük vagy megrágalmazniuk. Ne rontsátok meg a black metal hitelét, amely már így is a becstelenség purgatóriumában senyved. A black metal háború!