Távol mindentõl a feledés tengerén
Lágyan ringatózom a semmi közepén
Emlékeim lassan köddé válva
Távoznak a messzeségbe, tûnnek el a homályba

Egyesült a nappal az éjjel, megszûnt a fény, s a sötét
Árnyékok tánca a félhomályban idézi az élet tüzét
De én nem akarok visszamenni! Nem akarok emlékezni!
Az értelmetlenségben az értelmet keresni

Valami kell, hogy kábítson
Mi tompítja fájdalmam
Nem akarok többet látni
Megvakítom magam

Kegyetlen a valóság, fáj az igazság
Haldoklik a barátság, s a szeretet

Visszatér újra a gyûlölet
Pusztító düh, mi éltet, s eltemet
Elfojtott érzelmek ébrednek fel bennem
Megfakult remények tûnnek el a csendben

Bárcsak meghalnál! Végképp eltûnnél
Közeleg a vég. Halott világ!

Gyûlölöm fajtád, gyûlölöm mindened
Minden lény közt átkozott a te neved
Kiírtassz mindent, ez a te utad
Míg végre te is elpusztítod magadat

Ismét a tengeren vagyok
De már nem tart fenn a víz
A mélybe ránt egy felbõszült örvény
Túlvilági énekek dallama hív

Feledésbe merültem
Lehullott egy csillag, kialudt a fény
Örökre lent maradok
Az óceán mélyén

Elvesztem a végtelenben
Érzés nincs már bennem
Céltalanul keresem az utat
Senki sincs aki irányt mutat

Lobbanjon hát lángra végre
Ez a kihalt táj
Pusztuljon el minden
Mi oly sivár és kopár
…Mint a lelkem - sötét éj
a lelkem - fagyos tél
Kertjében kiszáradt fák
Ezernyi hervadt virág

Egyedül maradtam
Mindenkit elhagytam
Akiket ismertem
Senkit se szerettem
Eldobtam életem
Tudtam, nem tévedtem

/Szenti Attila/

Királyok átkát hozza a szél…

Elfeledett tekintetek jégbörtönbe zárva
Kiáltanak felém feloldozásra várva
Õsrégi korok nagy uralkodói
Élõk és holtak szigorú bírái

Tisztelték, s félték õket százak és ezrek
Oltárt emeltek, s nékik hozsannákat zengtek
De mindig mikor eljött a szörnyû sötét este
Megjelentek a királyok áldozatra lesve

"Támaszd fel a holtat, ki már nem él!
Pusztítsd el a gyermeket, ki életre se kélt!
Nézz a tükörbe, kívánd halálod!"
- Így szóltak régen a letûnt királyok

"Tiszteld a törvényt, mert az én vagyok!
Ölj a nevemben, vért akarok!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!"

Fekete misék, vérszomjas õrület
Ömlött a vér, a vámpíroké lett
"Miénk a hatalom, igázzuk le a világot"
- Eképp koccintottak éjjel a királyok

"Támaszd fel a holtat, ki már nem él!
Pusztítsd el a gyermeket, ki életre se kélt!
Nézz a tükörbe, kívánd halálod!"
- Így szóltak régen a letûnt királyok

"Tiszteld a törvényt, mert az én vagyok!
Ölj a nevemben, vért akarok!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!"

"Tagadd istened, kínozd meg papjaid!
Gyûlölj! Égesd el szeretteid!
Keltsd fel a gonoszt, küldd a világra!
Várd a sötétet halálra válva!"

Elfeledett hangok jégbörtönbe zárva
Kiáltanak feléd meghallgatásra várva
Jeges vihar, tombol a tél
Királyok átkát hozza a szél…

/Vojnits Kinga/

Reménytelenül

Végtelen égbolt
Kietlen táj
Sötét felhõk
Sûrû homály

Süvít a szél
A húsomba vág
Felém sodorja
A Halál szagát

Érzem, eljön értem
Közeleg felém
A pillanat amitõl féltem
Már nem
érdekel semmi
Csak a megnyugvás
Szeretném látni
Mi van odaát

Lehajtott fejjel a földet nézem
Várom, hogy minden véget érjen

Érzem…

Nem süt ki többé a fakó Nap
Az álomnak vége, megszakad
Örök béke, s nyugalom vár
Érzések nélkül semmi se fáj

Pusztítsd! Pusztítsd el õket!
Szakadj! Szakadj el tõlük!
Égesd! Égesd el
A fájdalmas emlékeket
A köteleket
Mindörökre

A testembõl kifolyó vér
Többé már semmit nem ér
Nem maradt más, csak az üresség
Az elvágyódás, a közelgõ vég

Haldokló test
Halott lélek
Semmi sincs már
Mitõl féljek
Nincs több fájdalom
Nincs több szenvedés
Elalvás után
Újabb ébredés

Pusztítsd! Pusztítsd el õket!
Szakadj! Szakadj el tõlük!
Égesd! Égesd el
A fájdalmas emlékeket
A köteleket
Mindörökre

Érzem, eljön értem
Közeleg felém
A pillanat amitõl féltem
Már nem
érdekel semmi
Csak a megnyugvás
Szeretném látni
Mi van odaát

Megnyílt az ég
S az esõ csak hull
Reményt vesztve
Fáradhatatlanul
Mint kopár sziklát
Az arcom mossa
S véremmel együtt
Lehull a porba

/Szenti Attila/

Lélekmadár

Élted alkonyán
Tested kínpadán
Egy új lét hajnalán
Felemészt a félelem lángja
Eltakar a romlás árnya

Rothadó hús
Hámló kéreg
Mészkoporsó
Miért becézed, siratod, véded?
Börtöncella, mely fogvatart téged

Miért rettegsz tõlem?
A megváltód vagyok
Tudtad, hogy életed
Csak átmeneti állapot
Ébredj fel, hogy álmodhass
Hagyd hátra láncaid!
Repülj tovább lélekmadár
A végtelenbe

Reménytelenség szülte bánat
Értelmetlen
Ragaszkodás az anyagi léthez
Fájdalomhoz, növekvõ szenvedéshez

Hajtsd le bús fejed
Várva végzeted
Nincs mit vesztened
Betakar fullasztó leple
Az örök lét sötét tüzébe veszve

A növényekben az érzelmeid
Az állatokban az ösztöneid
A viharokban az indulataid
Élnek tovább
A napfény az értelmed
Sorsod a csillagok
Vágyaid a sötétség
Õrzik tovább

Miért rettegsz tõlem…

Az elhagyatottság õsi magánya
Halálfélelem
Senki sincs már melletted
Mikor porba hull levágott fejed

Az örök létezõ
Mindig pusztuló
Újjáéledõ
Mindenség tüzébe veszve
Halhatatlanság mindörökre

Miért rettegsz tõlem…

A napfény az értelmed
Sorsod a csillagok
Vágyaid a sötétség
Õrzik tovább

/Szenti Attila/

Az utolsó napon

Újjáéledt bennem az õsi vágy
Mi elveszett egykor megtalált
Pusztíthatok és teremthetek
Nincs több korlát, mindent megtehetek

Fényesen égõ fáklya
Lángot gyújt az éjszakába
Tisztítótûz, porladó hamvak
Új istenek sötét világa

A teremtés - a pusztulás
A megszületés és meghalás
A vér, a tûz
Az élet - a halál

Megszólít hangja, a mélybe ránt
egy árnyék
és magába zár
Nem maradt semmi,
csak a kietlen pusztaság
Kiégett minden, lelkem üres már
Vár reám a dicsõ halál

Gyilkos vagyok és élvezem
Hogy térdre borulnak elõttem
És áldozat, ki hiába várja
a megváltó csapást. Mindhiába

Üvöltök, de senki se hallja
Elnyom mindent a haldoklás hangja
Repülnék de nincsen szárnyam
Szakadékba taszít olthatatlan vágyam

Összetört porcelánmadár
Darabjai szerteszét
Könny csillan gyémánt szemében
Még nem ért véget a létezés

/Szenti Attila/

Elveszett tüzek

Síró Nap, gyenge fény
Harc a végtelen égen
Megfagyott énekesmadár
Kopár fák tövében

Zúzmara, dér, jégvirág
Hótakaró, fehér táj
Hideg kezek, jégkoporsó
Gyilkos tél, fagyhalál

Ringó bölcsõ - tátongó sír
Elveszett tüzek - sötét fény
Angyali ének - ördögi tánc
Misztikus köd - örök homály

Lobogó tûz éltetõ lángja
Kemencék izzó gyomrában
Halálsikoly, égõ máglya
A szent kereszt árnyékában

Megbocsátás, feloldozás
Testvériség, szeretet
Inkvizítor, máglya, kötél
Kínzókamra, feszület

Ringó bölcsõ…

Ezüstös Hold, bársonyos égbolt
Fényesen tündöklõ csillagok
Vicsorgó fogak, farkas falka
Szétszaggatott tetemek

Lázító szavak, kitüntetés
Haza, hûség, becsület
Kifolyt szemek, összetört testek
Háború, rabság, gyûlölet

Bocsáss meg! Vétkeztem
Oldozd fel bûnös lelkem!
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg magamtól!

Eljön az idõ és kialszik a tûz
Véget ér a nyár és újra itt az õsz
Döglött tûzkutyáknak füstölgõ hamva
Halált hozó árnyak éltetõ magja

Szunnyadó Föld, alvó lélek
Háborgó, vad tengerek
Bitófákon fuldoklástól
Rángatózó emberek

Csak néhány perc és vége
Bárcsak jönne már
Véget ér a szenvedés
A szörnyû kínhalál

Ringó bölcsõ - tátongó sír
Elveszett tüzek - sötét fény
Angyali ének - ördögi tánc
Misztikus köd - örök homály

Megbocsátás, feloldozás
Testvériség, szeretet
Inkvizítor, máglya, kötél
Kínzókamra, feszület

Bocsáss meg! Vétkeztem
Oldozd fel bûnös lelkem!
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg magamtól!

/Szenti Attila/

Keresztes ajándék

Kínzó tettek
Isteni jóság
Könnyes szemek
Világosság
Bûnhegyek völgyében
Boldog minden lény
De szenvedsz, ha ártassz
A romlás tetején

Robban a düh
Forr a méreg
Gyûlölet szülte
Rideg képek
Emberek vére
Vizeket mocskol
Földeket áztat
Lelkeket rombol

Refrén:
Rögös az út az ismeretlenbe
Erõs a hit, de az akarat gyenge
Keresztes ajándék: erõszak vérrel
Vak ostobaság rettegéssel

Pusztítsd el Krisztus kínzófáját
Fordítsd meg a szenvedés pentákulumát
Vesd meg a ragály szimbólumát
Gyújtsd meg akaratod alvó fáklyáját

Kínzó tettek
Isteni jóság
Könnyes szemek
Világosság

Vágtalárma
Üvöltés
Halálsikoly
Ébredés
Nyugtalanság
Megfeszülés
Hamis vádak
Szenvedés

Robban a düh
Forr a méreg
Gyûlölet szülte
Rideg képek
Emberek vére
Vizeket mocskol
Földeket áztat
Lelkeket rombol

Dörög a villám
Csapnak a kardok
Csomós a kötél
Folyik a vér
Forog a kerék
Az erõ ég
Pusztít a közhit
Régesrég

Refrén:
Rögös az út…

Szíveket fertõzõ
Örök vihar
Igazságba öltözött
Gyilkos diadal